Jelenlegi hely

Implantáció

M. János budapesti páciensünk eredménye

Tisztelt Csatári úr! Kedves Tamás!

Fogászati előéletem nyilvánvalóan nem különleges, praxisában – gondolom, ha nem is naponta, de hetente-rendszeresen találkozik hasonló esettel.

Örökletesen nagyon rossz fogaim voltak, már gyerekként gyakran ültem a fogorvosi székben. Hol a lyuk talált helyet magának a fogamban, hol a fogínyem lett beteg (vérzés, gennyesedés, minden előfordult), és bizony ezek kezelése nem volt nagy öröm számomra.

Felnőttként sem volt jobb a helyzet; talán a fogorvosok lettek türelmetlenebbek vagy a gyógyítási protokoll változott, de néhány gyökértömést leszámítva nem kezeltek, könnyebben nyúltak a fogóhoz, mondván: ez a fog annyira rossz, hogy érdemesebb inkább kihúzni. Mire észbe kaptam, alul-felül mind a két oldalon hiányzott 4-4 fogam.

Pótoltatni akartam, kerestem a nekem megfelelő megoldást. Egy valamit biztosan tudtam: a kevés jó fogam közül egyet sem engedek azért lecsiszolni, hogy valamilyen pótlás alkalmazásához fel tudják használni. Hamar eljutottam az implantációhoz, tudtam ezt nekem találták ki. Ilyen elképzeléssel felkerestem egy olyan fogorvost, aki nagy számban és igen eredményesen alkalmazza ezt az eljárást.

Rövid vizsgálat után azonban kiderült, hogy az állkapocscsontom nem alkalmas a beültetésre. Rögtön megkaptam a megoldási javaslatot is: feküdjek be egy klinikára, a csípőcsontomból kivesznek egy darabkát, amit az állkapocscsontba beépítenek, és ha ez beépült, már neki is láthatunk az implantációhoz. Sem a családom, sem én nem lelkesedtünk egy ilyen megoldás iránt. Azt gondoltam, szerencsém van, nem látszik, hol hiányoznak a fogaim, az étkezést is megszoktam már így, inkább nem csinálok semmit.

És ekkor történt valami. Újabb és újabb lehetőségek után kutatva feleségem rátalált az Önök honlapjára. Azonnal felvette a kapcsolatot a megadott telefonszámon, meg is állapodtak, hogy egy konzultációra elmegyek Budapestről Szegedre, hogy megnézzék, van-e megoldás a problémámra.

Alapos és hosszas konzultáció következett az igen barátságos, kulturált rendelőjében. Ön hosszan és türelmesen magyarázta, hogy milyen lehetőségek léteznek, én meg csak csodálkoztam, hogy néhány év alatt mennyit változott, fejlődött a fogászatnak ezen ága. Bár mérnök vagyok, sokáig nem értettem a statika fontosságának hangsúlyozását néhány fog pótlása esetén, de úgy voltam vele, ha ennyire hangsúlyozza, akkor biztosan valami fontos dologról van szó.

Azóta is örülök, hogy elfogadtam mindazt, amit mondott. Most, hogy már készen vannak a fogaim, több emberrel beszéltem a folyamatról. Kiderült, többen elégedetlenek a beépített fogukkal vagy fogaikkal, nincs olyan érzésük, hogy az új foguk a sajátjukká vált. Arról is panaszkodnak, hogy a fogaik nem alkalmazkodnak az eredeti harapásukhoz, sokszor féloldalas érzésük van. Hát ez nálam fel sem merülhetett, hiszen még a beavatkozás megkezdése előtt szorgalmasan viseltem azt a készüléket, amely a megbomlott statikai állapotot helyrehozza. Amikor viselni kellett, nem nagyon örültem neki, mert kicsit pösze voltam vele, minden étkezés után hosszasan kellett tisztítani- szóval külön oda kellett figyelnem, és én nem vagyok olyan odafigyelős. De megérte.

A szakmai tudáson kívül köszönetemet fejezem ki az emberi megnyilvánulásokért is, pl. figyelemmel voltak arra, hogy a kezelésekre két-két és fél órát utazom, tehát reggel olyan időpontra tették a találkozókat, hogy ne kelljen ezért hajnalban elindulni otthonról. De ide sorolhatom azt is, hogy Ön csupán baráti gesztusként kocsival várt a vasúti pályaudvar előtt, hogy ne kelljen egy ismeretlen városban a tömegközlekedési lehetőséget keresgélnem. Ez valóban nagyon szép, emberbaráti tett volt, ismét csak köszönettel tartozom ezért.

Egy dologról még írnom kell. Amikor belevágtam ebbe a folyamatba, arra számítottam, hogy csak a hiányzó fogaim pótlásába fogtam, csak ahogy lépésre haladtunk előre a folyamatban, akkor jöttem rá, kizárólag az a megoldás, ha komplett alsó és felső fogsort kapok a meglévő fogaim felhasználásával. Ez így sokkal nagyobb munka és költség volt, mint amire eredetileg számítottam, de beláttam, az én esetemben csak ez az értelmes megoldás. Egész hátralévő életemre esztétikusan és stabilan megoldott a fogaim kérdése, már csak az a dolgom, hogy félévente ellenőriztessem Benedek doktor úrral, leszedessem a fogkövet, és naponta ápoljam úgy, ahogy az eredetieket kell.

Köszönök mindent, és kívánom, hogy hozzám hasonló, elégedett emberek gyarapítsák pácienseinek egyre szélesebb körét.

Kívánok jó egészséget, munkájában sok örömet.

Budapest, 2014. május 23.


 

VAJDA GABRIELLA EREDMÉNYE

Kisgyermek korom óta voltak problémáim a fogaimmal. A töméseket húzások majd pótlások követték, de ezek a pótlások sem alakilag, sem esztétikailag nem voltak szépek.

2012. tavaszán hallottam először a fogsínről.
Köszönöm szépen Gabinak, hogy megkeresett és elmondta a lehetőséget, az eljárás menetét.

Először kaptam egy ún. fogsínt, ezt gyorsan megszoktam. Ez a sín visszaállította az állcsontomat az eredeti helyzetbe, mivel a rosszul felrakott pótlásoktól az állkapocs pozíciók elváltoztak.

Ezután következett a fogászati beavatkozás. A régi pótlások lekerültek, töméscsere történt, és amikor ez kész volt, hogy ne maradjak fog nélkül ún. ideiglenes fogpótlást kaptam. Már ekkor éreztem a változást, sokan dicsérték a szép fogsorom, pedig ez még nem is a végleges volt.

Ekkor döbbentem rá, hogy milyen szembetűnő és csúnya lehetett az előző fogsorom, ha már ezt az ideiglenest is észreveszik és szépnek tartják.

Túl vagyok 2 fog implantáción is. Bevallom ettől féltem, sok rosszat hallottam barátaimtól róla, hogy begyulladt, fájt a beavatkozás. Nekem erről is jó véleményem van. Egyáltalán nem fájt, nem éreztem a beavatkozás után sem fájdalmat.

Már fél év eltelt, bátran tudok enni, mosolyogni. Gyorsan megszoktam új fogsorom.

Köszönöm a segítséget Dr. Benedek Gábornak és munkatársainak, Csatári Tamásnak, Miskolczi Gabriellának és munkatársainak.

Vajda Gabriella


 

TIHANYI TAMÁSNÉ FOGPÓTLÁSA

Ezúton szeretném megköszönni Csatári Tamásnak és Benedek Doktor Úrnak a szép és problémamentes fogsoromat.

Május végén találkoztam Tamás feleségével Gabival és megdöbbenten hallgattam a férje módszerét. Először a kiegyensúlyozott állcsontpozíciót határoztuk meg, majd erre az eredményre készült egy terápiás sín. A fogsín felhelyezése nem okozott problémát és néhány hét után elértük a kívánt eredményt.
Közben Benedek Doktor Úr is kezelésbe vett, amitől a legjobban féltem beültetett 2 darab implantátumot, 2012. június 20-án. Júliusban megtörtént a csiszolás, ezt követően ideiglenes koronával kellett kibírnom azt a néhány hetet, amíg elkészült a végleges pótlás.

2012. augusztusában kész lett a végleges fogsorom, olyan színű és alakú lett, melyet mindenkinek bátran megmutatok. Az új fogaim az első pillanattól kezdve tökéletesen működtek, viselkedésük és használatuk kifogástalan.

Köszönöm a szép fogsoromat!
Tihanyi Tamásné


 

TÓTH ÁGOTA FOGPÓTLÁSA

Amikor néhány éve kicseréltettem az amalgámtöméseimet és a négy felső metszőfogamra megcsináltattam a kerámiakoronákat, azt hittem végre rendben vagyok, bátran mosolyogtam, szépek, rendezettek voltak a fogaim.
Gondoltam lezártam azt a „fogorvoshozrohangáló” korszakot, amelyre 11 éves korom óta kényszerültem. Egymás után romlottak a fogaim, ilyen-olyan tömések tarkították az amúgy szabályos fogsoromat. Ahogy múlt az idő, jöttek a fogpótlások a letört fogaim esztétikai javítása céljából, ezek persze idővel elszíneződtek, jöhetett az újabb csere. Még 20 éves sem voltam, amikor „megszabadítottak” a letöredezett 2 bal alsó nagyőrlőmtől… Több, mint 20 évet éltem e két fontos fog nélkül. A gyerekeim fogait szabályozó fogorvos ismerősöm többször is említette, hogy kellene oda implantátumot tenni, majd időnként az én fogorvosom is említette, de ettől nagyon féltem, gondoltam már úgyis megszoktam így, nem foglalkoztam vele.

Szinte soha nem vagyok beteg, a háziorvosomat is alig ismerem, de koratavasszal úgy éreztem, 44 évesen ideje lenne már elmennem egy alapos kivizsgálásra. Így kerültem én márciusban a Medicenterbe egy managerszűrésre. Minden szakorvosi leletem negatív lett, már a vizsgálatok vége felé jártam, amikor a nővér, mint grátisz lehetőséget felajánlott, egy fogorvosi vizsgálatot is. Gondoltam lassan úgyis időszerű lesz a fogaim ellenőrzése, és ha már ott vagyok, benézek.

Amikor ott átnéztétek a fogaimat, arra számítottam, hogy találtok majd esetleg egy újabb lyukat valamelyik fogamon, de nem ez történt. Teljes nyugalommal hallgattam, hogy „javított, javított, korona…” stb. Majd jöttek a kérdéseid, és kezdett rémleni, hogy az állkapcsom ropogása, időnkénti beakadása, a bal oldali –egész testemet érintő „ügyetlenségem” mind-mind az össze-vissza fogazatom miatt van.

A nálad tett látogatásomkor világossá tetted, hogy igen, ezek nagyon összefüggő dolgok. Belevágtunk a kezelésbe, bár még nem tudtam mi lesz majd a vége. A sín használata során éreztem húsz-egynéhány év után, hogy milyen érzés összeszorítani az összes fogamat. Bevallom, néha zavaró volt, hogy állandóan tele van a szám sínnel, de ha kivettem, már néhány óra elteltével hiányzott, ezért viseltem is szorgalmasan éjjel-nappal.

Egyszer csak eljött az „ítélet napja”. Addigi reményem, miszerint megúszom 2 implantátummal és néhány alsó koronával szertefoszlott. Az implantátum száma stimmelt, plusz az egész felső fogsoromra korona, meg a négy metsző kivételével az alsó fogakra is. Ijesztően hangzott, meg sajnáltam is a szép koronáimat, de ha már elkezdtem, végigcsináltam. Az, hogy be kell ültetni a 2 implantátumot –miután elmondtad, hogy mi hogyan fog történni- már nem hangzott rémisztően. Nem volt bennem félelem, amikor beültem Gábornál a fogorvosi székbe. Maga a művelet sem volt olyan borzasztó, mint ahogy korábban gondoltam. Röpke egy óra alatt a profi kezek az állkapcsomba varázsolták a leendő új fogaim „gyökereit”. Néhány kellemetlen nap után begyógyult a seb, és ne éreztem semmit.
Amikor újra mennem kellett, hogy szinte az összes fogamat lecsonkítsák, és ideiglenes koronákat kapjak, már izgultam kicsit. Az érzéstelenítésnek köszönhetően fájdalmat nem éreztem, sőt utána sem voltak fájdalmaim. Az új-átmeneti koronám, a régi fogaimat mintázta, de már más volt. Hamarosan elkészültél az igazi új fogaimmal. Minimális fájdalom mellett szépen lassan a helyükre kerültek. Amikor kész lettem a tükör elé álltam, hogy megnézzem milyen lettem, de mosoly helyett csak torz vicsorgást tudtam produkálni a fájdalomcsillapítók miatt. Szép fogsor, de akkor hirtelen idegennek tűnt.
Szokatlan volt újra a nagyon régi saját fogaimat viszontlátni. Már el is felejtettem, hogy valamikor ilyen volt.
Nem bántam meg. Már szinte teljesen megbarátkoztam a régi-új mosolyommal. Kezdetben nagyon idegen voltam magamnak, furcsa volt a tükörben teljesen más fogakat látni, mint amit megszoktam. Nem tudtam például rágózni sem. Annyi fogam lett hirtelen, hogy nem tudtam hova tegyem a rágót! Néhány hang képzése sem sikerült minden alkalommal úgy, ahogy akartam, mivel ezek a fogak hosszabbak, mint az előzőek voltak. Volt, hogy összeharapdáltam belül a számat. Némi kis igazítás után elmúltak ezek a bajok. Ezután újabb tünet jelentkezett. Nem tudtam rendesen nyitni a számat, harapni sem tudtam, mert fájt. A fülem előtt-mögött éreztem a fájdalmat. Ezen az oldalon ropogott régebben az állkapcsom, gondoltam akkor alakult valami vissza helyére. Már nem fáj, és nem is ropog. Ami a rágást illeti, hát igen. El sem lehet mondani, hogy mennyire jó érzés, hogy működnek is a fogaim, nemcsak ott vannak. Több, mint 20 éve nem tudtam így megrágni a falatokat, mint most. Hihetetlen különbség!
Összességében örülök, hogy akkor márciusban a „véletlen” úgy hozta, hogy találkozzunk. Örülök, hogy így döntöttem, hogy Rád és Gáborra bíztam magam. Jó munkát végeztetek, köszönöm.

Már a mosolyom sem idegen magamnak, sőt már bátran nevetek is, mert tudom, hogy rendezett, teljes fogsort villantok!

Tóth Ágota Szeged


 

SZÖLLÖSY ISTVÁN FOGPÓTLÁSA

A jó munkához idő kell! Ha valaki esztétikus és használható fogakat szeretne, ne siettesse a fogak elkészítését, mert nem fogja azt kapni, amire számít.

Idősebb korunkra a legszerencsésebbek kivételével már több fogorvosi beavatkozáson átestünk, esetleg két-három fogorvos és fogtechnikus is dolgozott a fogainkon. Az eredmény szemmel látható, különböző fogszínek és formák alakjában. Aztán elérkezik az, az idő, amikor már nem segít a javítgatás, minden hidat és koronát le kell bontani, esetleg implantátumokat is kell készíttetni. Ilyenkor általában utánanéz az ember, hogy hol, mennyiért, miből és kivel érdemes dolgoztatni. Ha az ár a döntő, és az olcsót választjuk, minden esélyünk megvan arra, hogy a végén elégedetlenek legyünk. Mivel leszünk elégedetlenek? A nem valósághű színnel, ami nem illik személyiségünkhöz, a nem megfelelő fogformával, ami nem illik fejformánkhoz, a nem megfelelően kezelt fogakkal, amelyekre a hidak és koronák kerülnek.
Aztán mehetünk vissza reklamálni, ami nem a legszerencsésebb dolog ott, ahol ki vagyunk szolgáltatva a fogorvosi székben.

Szerencsémre felnőtt gyermekeim már régóta a DENTHA fogászatra járnak, így ott kértek időpontot a fogaim átvizsgálására. Indulásként helyben készült egy panoráma röntgen. Néhány gyökértömés szükségessége mellett kiderült, hogy a fogak kopása miatt az állkapocs sincsen már megfelelő helyen. Kaptam egy újabb időpontot a protetikushoz. Mikor felkerestem, meglepetésemre egy számítógép elé ültünk le. Képeket mutatott koponyákról, állkapcsokról, fogazatokról, és olyan összefüggésekkel ismertetett meg ,melyekről korábban még nem is hallottam. A kapott információk alapján vállaltam az állkapocs előre húzatással járó költséget.
Lenyomat készült a fogaimról, majd kaptam egy sínt amit a fogakra kellett helyezni és két hétig viselni. Ezután ismét mehettem a fogászatra, ahol több órai művelet során leszedésre kerültek a régi hidak és koronák, majd valamennyi fog lecsiszolásra került. Végül, hogy ne legyenek érzékenyek a csiszolt fogak, ott helyben készült ideiglenes fogsor, ami egységes színe miatt már olyan volt, mintha készen is lennének az új fogaim. A sínt továbbra is tudtam használni az ideiglenes fogaknál.
Sajnos volt két gyanús állapotú fogam, amit végül ki kellett húzni. Mivel ezeket elvesztettem, implantátumot kellett beépíteni. A gyógyulási folyamat jelentősen késleltette a végleges fogpótlások elkészítését. Az erdetileg tervezett két hét helyett hat hétig hordtam a sínt és az ideiglenes fogsort.
Aztán felhívott a protetikus, hogy elkészült a végleges kerámia fogsor és megnézhetem. Mikor megláttam, elállt a szavam a meglepetéstől. Aztán másnap a rendelőben ideiglenesen felragasztották és mehettem haza megmutatni. A látvány mindenkit elképesztett. Csak annyit mondtak, hogy az nem igazság, hogy nekem lettek a legszebb fogaim. Már csak meg kellett tanulnom használni, valamint véglegesen felragasztatni. Van aki azt mondta, hogy pár óra alatt megszokta az új fogait, ez nálam több hét volt, gondolom az eredeti állapotra visszahúzatott állkapocs miatt.
Ennek az arc változtatásán túl egyéb előnye is van, ugyanis az állkapocs izületi beágyazódásánál nem nyomja a hallójáratot, nincs szédülés, fülcsengés, halláskárosodás.
A legjelentősebb változás amit az új fogsornak köszönhetek az a táplálkozáshoz szükséges harapáson és rágáson túlmenően a jó közérzet, a teli szájjal való nevetés, tíz évet fiatalított rajtam , szívesebben megyek emberek közé, nem zavar ha belelátnak a számba, mert tudom, hogy amit látnak az az én koromban egy irígylésre méltó fogsor.

Természetesen nem adták ingyen, az egész beavatkozás érzéstelenítés alatt történt, ami a fájdalmat kiiktatja, de a kellemetlenséget nem lehet kiiktatni. A többórás „piszkos munkát“ persze akkor is el kell viselni ha egy gyenge minőségű fogművet készíttetünk, igaz, hogy akkor két-három száz ezer forintot megtakaríthatunk.
Bár a megtakarítás csak időleges, mert a használat során felmerülő gondok miatt hamarosan ismét a fogorvosi székben találjuk magunkat.
Köszönöm Dr Benedek Gábor szájsebész fogszakorvosnak és Csatári Tamás protetikusnak, valamint a fogak elkészítésben közreműködő keramikusnak, hogy kiváló munkájukkal egy általam már rég elfeledett változatát adták vissza a nevetésnek.

Szöllősy István Szeged


 

GODÓ SÁNDOR FOGPÓTLÁSA

2009. nyarán egy kerti baleset során a fogaim megsérültek. Mivel évekig azt hittem jó kezekben vannak a fogaim, gondoltam most sem lesz ez másképp. A fogorvosom közölte, hogy sajnos ki kell húzni egy pár fogamat, viszont Ő implantátumot nem tud nekem beültetni. A gondok ekkor kezdődtek. Hol találok egy jó szakembert??
Munkahelyi kapcsolatomnak köszönhetően kaptam meg Csatári Tamás elérhetőségét. Az Ő segítségével ismerkedtem meg Dr. Benedek Gábor fogorvossal.
Elbeszélgetések és részletes tájékoztatások után belevágtunk a fogaim helyrehozatalába.
Bátran állíthatom, mindvégig biztonságban éreztem magamat a kezelések során, nem beszélve arról, hogy a fájdalmak is a lehető legelviselhetőbbek voltak.
Miután Gábor felépítette a leendő fogaim helyét Tamás precízen és nagyon aprólékos munkával elkészítette a fogsoraimat.
Olyan színű és alakú lett, melyet mindenkinek bátran megmutatok. 2010. Őszén már széles mosollyal gondolok a múltra vissza.
Amennyiben újra kellene kezdenem, mindent ugyanígy tennék. Bátran ajánlom Tamást mindenkinek, mert a hab a tortán az Ő munkája volt. A lehető legjobb, pozitív tulajdonságokkal rendelkező embert ismerhettem meg személyében.

Köszönöm Tamás a munkát és a szép fogsoromat!

Godó Sándor Szeged


 

GYURIS MAGDOLNA FOGPÓTLÁSA

A fogaimat soha nem hanyagoltam el, rendszeresen rendbe hozattam különböző fogorvosokkal, a szükséges fogpótlásokat is megcsináltattam. Sajnos…

Az ínysorvadásommal egyetlen fogorvos sem foglalkozott korábban.

2010. augusztusában egy kiesett tömés miatt kerestem fel a fogorvosomat, aki elküldött panoráma röntgenre. Amikor az eredménnyel elmentem hozzá, széttárta a karjait és közölte: annyira rossz állapotban van a fogágyam, hogy ő nem tud velem mit kezdeni.

Még a kiesett tömést sem pótolta. Azt javasolta, menjek a fogklinikára, talán ott majd tudnak velem valamit kezdeni. Végtelenül elkeseredtem azon, hogy ilyen reménytelen esetnek tart. Már éppen időpontot kértem a körzeti fogorvosomtól, hogy kérjen beutalót, amikor egy ismerősöm révén kapcsolatba kerültem Csatári Tamással. Benedek Gábor doktor úrral konzultálva arra a következtetésre jutottak, hogy igenis tudnak rajtam segíteni!

Tamás először részletesen elmagyarázta és bemutatta nekem a fogazat működési elvét, egész szervezetre kifejtett hatását, majd a rólam vett lenyomat alapján készült mintán megmutatta, hogy mit művelt velem a korábban készített, fogsorhoz nem illeszkedő híd.

Döbbenetes volt látni, mennyire nem illeszkedett egymáshoz a fogsorom két oldala, ami egyben magyarázatot adott arra is, hogy miért lazultak meg a fogaim. Ezután Tamás részletesen elmagyarázta, hogy az általa készítendő terápiás sín, hogyan állítja vissza az állkapocs eredeti, kívánt helyzetét. Hamarosan el is készült a sín. Ennek felhelyezése, viselése egyáltalán nem okozott problémát és néhány hét után el is értük a kívánt eredményt. Közben Benedek doktor is kezelésbe vett, a menthetetlenül kimozdult fogaimat eltávolította a szükséges gyökérkezeléseket elvégezte.

Ezután következett az, amitől legjobban féltem: az implantáció. Csatári Tamás ekkor is részletesen elmagyarázta, hogy mi fog történni. Biztatott, megnyugtatott még a műtét előtti estén is. És igaza volt. Benedek Gábor professzionálisan felszerelt rendelőjében 2,5 óra alatt beépített 7 (!) db implantátumot a számba úgy, hogy fájdalmat egyáltalán nem éreztem. Másnap már a megelőzésképpen szedett fájdalomcsillapító szedését is abbahagytam, és még az arcom sem dagadt fel.

3 hónap alatt valamennyi beültetett csavar szépen becsontosodott, ami után Csatári Tamással hozzáláthattunk a hidak felépítéséhez. Megbeszéltük a színt, az arcomhoz legjobban illő formát, valamint azt, hogy a fogak éle természetesen áttetsző, kissé üveges hatású legyen.

A csiszolást követően ideiglenes koronával kellett kibírnom azt a néhány hetet, amíg elkészült a végleges pótlás.

Megszenvedtem, hogy alig tudok megenni valamit. Tamás tartotta bennem a lelket azzal, hogy megígérte: fogok tudni mogyorós csokit is enni!

Március végén jött el a nagy nap, amikor végleg helyükre kerültek az új hidak, amelyek részben a saját, lecsiszolt fogaimra, részben a becsontosodott csavarokra kerültek fölrögzítésre.

Az új fogamat gyorsan megszoktam. Furcsa volt, hogy ismét tudok rágni, újra rá kellett szoktatnom magam arra, hogy ne csak nyeljem az ételt.

Ja, és mindenki el van ragadtatva, hogy milyen gyönyörűek a fogaim! (Már aki tudja a históriámat, mert aki nem, az nem veszi észre, hogy nem a sajátom!) Büszkén mosolygok- és van is kedven mosolyogni.

Valóságos képzőművészeti alkotást viselek a számban.

Ma pedig eljöttem Csatári Tamáshoz, hogy együtt elcsemegézzünk egy tábla mogyorós csokit…

Köszönöm Tamás, köszönöm Benedek doktor!

Gyuris Magdolna